Egy szülés - és ami mögötte van II.

    … de persze aznap éjszaka semmi nem történt, sőt még utána napokig semmi. A kiírás előtti éjszaka még mondtam is, hogy valószinüleg most is nyugodt, csendes esténk lesz.
    Egészen hajnali kettőig így is volt, ekkor felébresztettek a fájások. Ki is ültem az órát figyelni, vajon újra megtréfál a gyerkőc? De ez már nem tréfa volt, újra riasztottam a családot, a szülésznőt, és irány a szülészet. Örültem annak, hogy végre most már tényleg túl leszek rajta. Egészen más volt nekiindulni, mint az első gyereknél: nem volt annyi kérdőjel, sejtettem, hogy milyen órák állnak még előttem. Mire odaértünk a szülésznőnk már bent várt minket, annak rendje s módja szerint elő is készített a nagy eseményre. Eleinte még sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, de ez részemről egyre inkább alábbhagyott, ahogy erősödtek a fájások. Szinte végig fitnesz labdán ültem, nekem mindkét szülésnél nagyon bejött. Spontán repedt meg a burok, onnantól kezdve nagyon felgyorsultak az események, a fájások egyre elviselhetetlenebbek lettek, próbáltam minden energiámmal arra koncentrálni, hogy az orvos és a szülésznő „vezényszavait” végre is tudjam hajtani. Mondtam nekik, hogy én arra „gyúrok”, amikor a végén szinte kicsusszan a baba. És hát eljött végre ez az érzés pár nyomás után, szinte eufórikus, annyira megkönnyebbül az ember! Ettől már csak az volt jobb, amikor rögtön rá is tették a hasamra a bébit, és ott egyből megnyugodott a mi cuki kis babócánk!