Egy szülés - és ami mögötte van IV.

A hazaérkezést követően kíváncsian vártuk, hogyan fognak majd újrarendeződni a soraink. A nagytesó szinte minden pillanatban ott volt a pici mellett, figyelte minden rezdülését, és nagy örömünkre puszi özönt zúdított és zúdít rá a mai napig is. A sorrend most úgy néz ki, hogy a legtöbbet a tesó kapja, aztán az apukája, és én kiszorultam a harmadik helyre, de olykor beelőz a kedvenc kis állatkája is. A legnagyobb problémánk talán az volt, hogy a kicsi minden egyes sírásától a nagyobb megijedt, őt is vigasztalnunk kellett, sőt őt még jobban, és pár napba beletelt, amíg hozzászokott az új jelenséghez. Most inkább arra kell figyelnünk, hogy túlzásba ne vigye a szeretgetést, mert a pici néha már nem bírja a sok gyomrozást. Próbálunk persze sok időt foglalkozni a nagyobbal, elvinni külön programokra is, szoptatás alatt igyekszem játszani, beszélgetni vele, ölbe venni, ez így nagyon bejön neki.

A pici egyébként hála Istennek nagyon nyugodt, nagyokat eszik és még nagyobbakat alszik, de az éjszakai műszak azért még megvan, így délkörül én is kidőlök velük, másképp nem bírnám. Az időbeosztásomról annyit, hogy az „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” mondás helyett most már sokkal pontosabbnak tartom az „amit ebben a pillanatban megtehetsz, el ne merd halasztani” megfogalmazást ☺ . Az esti etetés-fürdetés programot kell legkörültekintőbben ütemezni, hogy senkinek se sírjon a kis szája, de most már az is rutinosabban megy, a titka az, hogy időben el kell kezdeni, hogy ne csússzanak össze az események.

Aztán mi sokat töprengtünk a testvérkocsi vásárláson is, vegyünk - ne vegyünk, és úgy döntöttünk végül is, hogy legyen. Nem bántuk meg, a sétáláshoz nekünk szinte nélkülözhetetlen, mert a nagyobb gyerkőc a vége felé már általában ki van dőlve. Így is előfordul, hogy a lakásba már úgy kell ölbe bevinnem egyszerre a két porontyot és a cuccokat. Azt hiszem, ha így haladunk a kondíciómmal nem lesz baj. De azért összességében mindenért kárpótolnak ezek az édes kis csöppségek ☺