Vannak olyan babák, és persze vannak olyan szülők is, akik nem szeretik az orrszívást, sőt nem hogy nem szeretik, egyenesen félnek tőle, mi több utálják. Nem arra akarok kitérni, hogy ennek ellenére miért is kell erőltetni a leszívást, inkább arra, hogy hogyan lehet ezen a félelmen túljutni.
Ha nem csak a náthás napokon találkozik a baba az orrszívóval, hanem máskor is, nem fog annyira félni tőle. Nálunk pl. a pólyázón van a többi babaápolási kütyü között, így bármikor, ha érdekli megnézheti, piszkálhatja, játszhat vele, ezért nem fél tőle. Sőt, ha akarja megmutatja magán, vagy rajtunk, hogyan is szoktuk használni. Múltkor még a hozzánk érkezett barátaink pelenkázós táskájából is kicsente, és vitte magával játszani. Viszont nem volt mindig ilyen egyszerű a dolog…
Néhány hónaposan a csemeténk még nem félt az orrszívástól, annyira hirtelen és gyorsan történt minden, hogy szinte fel sem fogta ( az Orrszi Porszinak szerintem ez a nagy előnye: gyors és hatékony, nem kell vele sokáig szöszmötölni, sőt még az elmosása is gyorsan megvan) Ahogy nagyobb lett, rájött a turpisságra, és sokszor komoly küzdelmet kellett vele folytatni, hogy engedje meg az orrszívást. Mi ebben az időszakban szinte minden alkalommal játékosan megmutattuk neki, hogy nézd anyának, apának, vagy a macinak is leszívjuk a nóziját, és senkinek sem fáj. Így egyre jobban elfogadta ő is a helyzetet. Próbáltuk nevettetni, és persze a figyelmét elterelni az eseményről. Ma már másfél évesen ott tartunk, hogy sokszor nem is tiltakozik, hanem a kezébe adott játékkal közben szépen elbabrál. Ha a szülő maga is bizonytalan, fél, túlságosan is sajnálja a babát, azt a kicsi azonnal leveszi, és csak még jobban megijed az egésztől. Úgyhogy először magunkat kell rendbe tenni. Sőt ki is lehet magunkon próbálni az orrszívót, mert rájövünk, hogy nem tudunk vele fájdalmat okozni, mert maximum csak furcsa érezni a gyengéd szívást.
Ja és még valami: sajnos mi kipróbálhattuk, hogy milyen a kellemetlen, fájdalmas orrszívás is. Fül-orr-gégészeten és csecsemőosztályon is szívták már az orrát. Itt nem volt idő játékra, bohóckodásra, villámgyorsan bevezették a pici gumiszondát az orrüregbe (bbrrrrrrrr!), géppel szívták, és közben ki-be mozgatták a szondát. Mondanom sem kell: a kicsi torka szakadtából sírt, de majdnem én is. Úgyhogy higgyétek el: az otthoni, könnyed porszívós orrszívás összehasonlíthatatlanul kellemesebb élmény a babának és a mamának is.
RSS hírek, érdekességek
Sudocrem - Brendon akció!
Szudorka mesejáték!
Szudorka nyereményeső!