Hella Hajni blogja - Ne szégyelld a fertőzést!

Általános iskolában nálunk szinte senki nem úszta meg a tetveket az osztályban. Sajna volt egy - két osztálytársunk, aki rendszeresen biztosította számunkra az „utánpótlást”. Amire azóta is emlékszem az a rettenetes szag, ami áradt ilyenkor a fejünkből, ugyanis egy féle szert lehetett kapni, és már messziről lehetett érezni, hogy ki lett a friss áldozat, kit kezeltek le otthon aktuálisan.

Védőnőként már hozzá voltunk szokva a fejtetű problémához, az ősz beálltával rendszeresen kellett nézegetni az osztályokat, hogy is állunk. Ezt természetesnek tekintettük, akárcsak a náthát vagy a megfázást ilyenkor, a gyermekközösségek sajnálatos velejárója ez az ügy, ami különösen a sapka-szezonban felerősödik. A pedagógusok, a gyerekek és a szülők részéről viszont sokszor ez egy igen kényes, kellemetlen téma.

A szégyellni való nem az, amikor valaki összeszed egy-egy fertőzést, hanem az, hogy nem tesz ellene semmit, vagy csak keveset. Emlékszem voltak olyan szülők, akiknek a gyermekei évről évre fertőző gócként terjesztették a tetveket a közösségekben. A megdöbbentő az volt, amikor ezekkel a szülőkkel face to face beszéltünk az ügyről. A gyerekorvosnak, az ÁNTSZ-es kollégának, és a védőnőnek kellett valahogy megértetni, hogy miért baj az, hogy 1. a gyereket már megbélyegezték, hogy a tetű-forrás, 2. hogy kezelni kell a fertőzést és nem csak a gyereket, hanem minden egyes családtagot a házon belül ( néha a felnőttek kimaradtak, mintha bennük nem lakhatnának élősködők), 3. az ágynemű, ruházat fertőtlenítése is fontos, és 4. sok - sok családnak okoznak a hanyagságukkal gondot. A hosszadalmas elbeszélgetések után mégis volt, hogy ugyanúgy ott láttuk a teljes közönyt és érdektelenséget a tekintetekben, és minden változatlanul ment tovább. Hátha valamit, akkor ezt kellene szégyellni, de ők még erre a felismerésre sem jutottak el.

Másik megdöbbentő „élményem” a következő volt: 8-9 éves kislány derékig érő haját otthon rendszeresen festették (de minek?), azonban anyuka azzal már nem foglakozott, hogy mellesleg hemzseg a kicsi feje a tetvektől, serkéktől. A tanító néni pedig csak annyit tudott kesernyés mosollyal hozzáfűzni: ez így szokott lenni, és higgyem el, nem zavarja a családot … No komment.

Szégyenkezés helyett inkább meg kell tanulni együtt élni a veszélyhelyzettel. Érdemes hajmosások előtt a közösségbe járó gyerekek haját otthon átnézni, ez pár perc alatt megvan, és ha esetleg találunk valamit, kezeljük le. Visszaemlékezve a gyerekkori tapasztalataimra, szerintem nagyon jó, hogy lehet szagtalan szereket kapni, így a kellemetlen mellékhatása is elmarad a tetűírtásnak. A szégyenkezést pedig próbáljuk meg először magunkban legyőzni, hiszen a gyerekek sokszor a mi magatartásmintánkat, viszonyulásunkat veszik át. Na és persze jó, ha a gyerekekkel is átbeszéljük a történteket, hogy ne maradjanak bennük megválaszolatlan kérdések vagy félreértések, és ne legyen a fejtetű szégyellni való tabutéma.