Maradandó pillanatok
2009.10.13. 14:25
Amikor visszagondolok a szülésre és az azt követő napokra, vannak érzések, élmények amik szinte rögtön bevillannak, és nagyon kellemes emlékeket idéznek.
Számomra ilyen például az a hangulat, ami a kórházba indulást kísérte, nagyon izgatott voltam milyen is lesz az előttünk álló jó néhány óra, és ezt az izgatottságot csak fokozta, amikor megérkeztünk, és a vizsgálat után az orvos azt mondta, hogy mára más programot ne nagyon szervezzünk, mert ma szülni fogunk.
A vajúdással eltöltött órák alatt úgy éreztem, hogy talán soha nem lesz vége ennek a napnak, és szinte kizökkentett a hír, amit a szülésznő és az orvos jelentett be, hogy kb. egy órán belül úgy tűnik meglesz a baba. Végre tudhattam, hogy már nagyon közel van a nagy pillanat, megéri mindent beleadni. Innen a következő nagy mérföldkő az volt, amikor felkiáltottak, hogy már látják a baba buksiját. Én innen csak a „vezényszavakra „ és a fájásokra tudtam figyelni, de végül felejthetetlen volt a látvány: a 9 hónapnyi várakozásunk kis gyümölcse teljes valójában. Akkor mintha eltűnt volna minden aggodalom, félelem, bizonytalanság, és maradt helyette egy nagyon nagy öröm és megnyugvás, igen megvan, megszületett az első gyermekünk!
Hella Hajni • 2009-10-15 11:45:22
Babacs • 2009-10-15 14:08:56
Nagyon örülök, hogy ilyen jól élted és éled meg ezeket a pillanatokat!
Én sajnos az első gyereknél egyáltalán nem voltam felkészülve a baba érkezésére. Barátnőim azt mondták, hogy majd, ha megszüleik akkor elfog majd az anyasági érzés. Hát ez az érzés nem jött el. A szülést is kudarcnak éltem meg. Hazatérve a kórházból csak akkor voltam nyugodt, ha valaki velem volt. Amint egyedül maradtam a picivel, bepánikoltam. Persze a pici folyamatosan sírt. Hogy a hasa fájt vagy csak az én bizonytalaságomat érezte, nem tudom. Nehéz 3 hónap volt ez. Igazán anyának csak a pici 5 hónapos kora után éreztem magamat.
Ezt azért írtam most le, mert azóta sok bizonytalan kismamával beszéltem, akik nem mernek erről beszélni. Sokszor mondják, hogy ez a legszebb időszak egy nő életében. Hát én soha olyan boldogtalan nem voltam. Szerencsére végetért a sírós időszak és lassan egymásra találtunk a picivel.
Kitartást kívánok Neked a nehezebb napokhoz!
Hella Hajni • 2009-10-15 17:27:58
Köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál :-)
Nekem több olyan ismerősöm is van , akik ráadásul szakemberként(védőnő, ápolónő)élték meg nagyon nehezen az első hónapokat, nemcsak a babával hanem saját magukkal kapcsolatban is.Szerintem ezen csak az botránkozhat meg, aki még nem próbálta ki milyen is egy ilyen teljesen új és ismeretlen feladatkörnek megfelelni.
Én védőnőként sokat tanultam mások tapasztalataiból is, ez sokat segít, de néha én sem tudom 100 %-ig pontosan mit is kellene tennem a babával.Viszont minden apró sikernek nagyon örülök, és kárpótolva érzem magam, ha végre megnyugszik, esetleg mosolyog a pici a sírós percei után.
Szerintem a család, a barátok tehetnek ilyenkor a legtöbbet az anyukáért, ha türelemmel, több segítséggel átvészelik vele ezt az átmeneti időszakot.Az őszinteség nagyon fontos az anyuka részéről is, és egyáltalán nem ciki, sőt sokszor nagyon is fontos akár szakember segítségét is kérni.
Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.