Testvérféltékenység - Mitől pöccent be a nagytesó?

Testvérféltékenység - Mitől pöccent be a nagytesó?

 A kistesó megszületésével a nagyobbik féltékeny lett.  Ismerősen hangzik? Gondolom, hogy sokaknak igen. De miért csak közel fél év után?

 Nálunk ugyanis az első hónapok nyugisan teltek. Persze meg kellett szoknia az új kis jövevényt, főleg azt, hogy sír, szopik, hogy babázunk vele, de azért a picur sok vizet nem zavart.  Igyekeztünk a nagyobbal rengeteget foglakozni, csak őt elvinni ide-oda, rá is figyelni, és mindeddig különösebb zavar nem is volt. De lett. Sajnos. Mióta a kicsi elkezdte felfedezni kúszással-mászással a lakást, ami ugye eddig a nagyobb tesó kizárólagos territóriuma volt, azóta valami megváltozott. Gondolom rájött, hogy most már nem csak a szülein, hanem a játékain, etetőszékén, és tulajdonképpen mindenen osztozni kell. A kicsi egyre kommunikatívabb, egyre többször magára vonja a figyelmünket, a mosolyunkat.  Kitört a mellékszereplői státuszból, ő is főszerepet kér. Próbáljuk kezelni a helyzetet, de sokszor vakarjuk a fejünket, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Egész nap ez megy: enyém, Anya ne add oda, ne engedd oda, de újabban szavak nélkül, egyedül is megoldja a helyzetet: elveszi, eldugja a játékait, ellöki, felborítja a kicsit. A legjobb és legnyugodtabb megoldás, ha ott ülünk velük, és minden pillanatba figyelünk rájuk, de ezt mindig nem tudjuk megtenni. Azt nem engedjük, hogy csak úgy kikapja a másik kezéből a játékot, inkább próbáljuk rávezetni, hogy ha már nem játszik vele, akkor csapjon le rá, vagy próbálja becserélni valamire, hátha hajlik a cserére a kicsi. A lökdösődés, ütögetés ellen pedig nálunk eddig az vált be leginkább, amikor  a mesefilm vagy a mesélés forgott kockán: ha bántod  a tesód, akkor nem lesz ma pl. Kisvakond. De próbálkozunk, nem egyszerű időszak, és hát nem lehet szakkönyvekből kiolvasni, vajon a mi gyerkőceinknél mi lesz a tuti megoldás.