Gyermeksarok

    - Milyen is? – tűnődött Szudorka. – Olyan vagy, mint egy         nagy,kerek labda.

    - Akkor most jól figyelj, mert nem vagyok ám mindig ilyen gömbölyű. Eldalolom neked, milyen  változékony és érdekes valójában a Hold – nevetett a kerekképű égitest, és énekelni kezdett:

      - Azt hiszed, hogy ismered már milyen is a Hold talán olyan, mint egy labda? 

      Igen, én vagyok!

   Milyennek látsz fent az égen?

Mondd, milyen vagyok?

   Nézd csak, elfogyott a labda, mégis ragyog a labdának te is már csak felét láthatod!      

És most figyelj, milyennek látsz? Milyen most a Hold?

- Kifli! Kifli vagy! – kiáltott közbe izgatottan Szudorka, hiszen a Hold, miközben énekelt, folyamatosan változtatta az alakját.

 - Bizony! – kacagott a kifli, és tovább énekelt:

 - Olyan vagyok, mint a kifli, s ez is én vagyok!

 Látod milyen változatos, érdekes a Hold! – most kacsintott egyet a kifli,        egyre  vékonyabbá vált, majd eltűnt hirtelen. Valahonnan, a távolból,            kissé fátyolos hangon azért énekelt tovább:

- Sőt, még az is előfordul, nem láthatsz sehol, azért tudd, hogy ott  vagyok én mégis valahol!

 Szudorka kíváncsian forgatta körbe a fejét, majd kacagni és tapsikolni kezdett örömében,  mert a Hod, kerek labda formában megjelent a feje fölött.

- Nahát, ezt nem gondoltam volna! – kiáltotta. – Hogy te ilyen sokféle  tudsz lenni!

- Bizony! És látod, a sötét éjszakában fényesen ragyogok, én vagyok  az éjszakai vándorok lámpása. Igaz, nem vagyok olyan erős, és  fényes, mint a Nap, de az én helyem és  feladatom is megvan ezen a  világon. 

- Örülök, hogy itt vagy – szólalt meg csendesen Szudorka, és kényelmesen elvackolódott a puha gombaágyacskán. – Sokat tanultam  ma. A Napocska nappal, te pedig Holdacska, éjszaka őrködsz. És mind  a ketten nagyon-nagyon fontosak vagytok. Szeretnék  tőletek tanulni,  hogy megismerjem a természetet, a növényeket, az állatokat. Ígérem,  hogy figyelni és igyekezni fogok, és remélem, hogy a hosszú,  hosszú vándorút sok élménnyel, tapasztalattal ajándékoz majd meg.  Szeretném, hogy idővel majd én is fontos és nagy tetteket hajthassak  végre, hogy mindenki azt mondja majd: „Nahát, ez a Szudorka milyen    remek kismanó!” Mit gondolsz, Holdacska, sikerülhet ez nekem?

- Mindenképpen! – mosolygott szeretettel a Hold, és ezüstös fényével átölelte Szudorkát. 

- Aki ilyen elszánt, az bármit elérhet, amit csak akar! Segíteni fogok  Neked, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok barátod és segítőd akad majd az út során.

- Mi is segítünk majd neked! – kezdett el csilingelni az égen száz és száz csillag.

– Hallgasd meg a mesénket, hogy jobban megismerj minket!

- Szívesen meghallgatom! – felelte a kismanó, és izgalmában (no meg egy kicsit álmos is volt már) megdörgölte a szemét és morzsolgatni kezdte a párnacsücsköt.