A Hold meséje - mese, esti mese

- Milyen is? – tűnődött Szudorka. – Olyan vagy, mint egy nagy,kerek labda.

- Akkor most jól figyelj, mert nem vagyok ám mindig ilyen gömbölyű. Eldalolom neked, milyen változékony és érdekes valójában a Hold – nevetett a kerekképű égitest, és énekelni kezdett:

- Azt hiszed, hogy ismered már milyen is a Hold talán olyan, mint egy labda?

Igen, én vagyok!

Milyennek látsz fent az égen?

Mondd, milyen vagyok?

Nézd csak, elfogyott a labda, mégis ragyog a labdának te is már csak felét láthatod!

És most figyelj, milyennek látsz? Milyen most a Hold?

- Kifli! Kifli vagy! – kiáltott közbe izgatottan Szudorka, hiszen a Hold, miközben énekelt, folyamatosan változtatta az alakját.

- Bizony! – kacagott a kifli, és tovább énekelt:

- Olyan vagyok, mint a kifli, s ez is én vagyok!

Látod milyen változatos, érdekes a Hold! – most kacsintott egyet a kifli, egyre vékonyabbá vált, majd eltűnt hirtelen. Valahonnan, a távolból, kissé fátyolos hangon azért énekelt tovább:

- Sőt, még az is előfordul, nem láthatsz sehol, azért tudd, hogy ott vagyok én mégis valahol!

Szudorka kíváncsian forgatta körbe a fejét, majd kacagni és tapsikolni kezdett örömében, mert a Hod, kerek labda formában megjelent a feje fölött.

- Nahát, ezt nem gondoltam volna! – kiáltotta. – Hogy te ilyen sokféle tudsz lenni!

- Bizony! És látod, a sötét éjszakában fényesen ragyogok, én vagyok az éjszakai vándorok lámpása. Igaz, nem vagyok olyan erős, és fényes, mint a Nap, de az én helyem és feladatom is megvan ezen a világon.

- Örülök, hogy itt vagy – szólalt meg csendesen Szudorka, és kényelmesen elvackolódott a puha gombaágyacskán. – Sokat tanultam ma. A Napocska nappal, te pedig Holdacska, éjszaka őrködsz. És mind a ketten nagyon-nagyon fontosak vagytok. Szeretnék tőletek tanulni, hogy megismerjem a természetet, a növényeket, az állatokat. Ígérem, hogy figyelni és igyekezni fogok, és remélem, hogy a hosszú, hosszú vándorút sok élménnyel, tapasztalattal ajándékoz majd meg. Szeretném, hogy idővel majd én is fontos és nagy tetteket hajthassak végre, hogy mindenki azt mondja majd: „Nahát, ez a Szudorka milyen remek kismanó!” Mit gondolsz, Holdacska, sikerülhet ez nekem?

- Mindenképpen! – mosolygott szeretettel a Hold, és ezüstös fényével átölelte Szudorkát.

- Aki ilyen elszánt, az bármit elérhet, amit csak akar! Segíteni fogok Neked, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok barátod és segítőd akad majd az út során.

- Mi is segítünk majd neked! – kezdett el csilingelni az égen száz és száz csillag.

– Hallgasd meg a mesénket, hogy jobban megismerj minket!

- Szívesen meghallgatom! – felelte a kismanó, és izgalmában (no meg egy kicsit álmos is volt már) megdörgölte a szemét és morzsolgatni kezdte a párnacsücsköt.