A virágtündér meséje

Réges régen, a bogáncs még szivárványszínű, illatos növény volt. Olyan színes és olyan illatos, hogy messzi földekre is eljutott a híre, hetedhét országon túlról is érkeztek a csodálói. Büszkén állt a rétek díszeként, fejét magasra tartotta, és fogadta a bókokat:

-       Ó, milyen csodálatos az illatod!- mondták a madarak.

-       Te vagy a legszebb, legillatosabb!- sóhajtották a pillangók.

-       Nincs párod széles e világon- emelte meg kalapját a madárijesztő.

  A bogáncs önelégült mosollyal bólogatott, és mindenkinek így felelt:

     - Bizony, nincs nálam szebb, illatosabb növény a földön. Köszönjétek meg, hogy létezem, hajoljatok földig, ha a közelembe jöttök, sőt akkor is, ha csak rám gondoltok! Megértettétek?

Történt egyszer, hogy húsvét közeledtével, Tavasz tündér sorban felkereste az illatos virágokat, és így szólt hozzájuk:

-       Kedves, kicsi növény! Kérhetek egy cseppecskét az illatodból? Szeretném odaadni az embereknek, hogy parfümöt, kölnivizet készítsenek belőle a húsvéti locsolkodáshoz.

-       Szívesen!- válaszolt a rózsa, az ibolya, a liliom, az orgona, a gyöngyvirág.

-       Még mit nem!- csattant fel a bogáncs. – Csak nem képzeled, hogy akárki érezheti ezt a fenséges aromát?! Aki részesülni akar benne, az először is engedélyt kér tőlem, másodszor pedig ajándékot hoz nekem! Így döntöttem! Most pedig ne zavarj, mert fogadnom kell alattvalóim hódolatát!

-       Úgy?- borult el Tavasz tündér homloka, és az égen sötét, jégeső felhők gyülekeztek. – Kevélységedért büntetést érdemelsz! Ajándékba kaptad szépségedet és csodás illatodat, hogy másoknak örömöt szerezz vele. Most visszaveszem tőled, hogy lássuk, hogy boldogulsz nélküle.

Bizony, nem csak üres fenyegetés volt mindez, a tündér csakugyan elvette a bogáncs színes ruháját és különleges, finom illatát is. Azóta is ott áll az árokparton egyszerűen, szerényen, és alázatos bólogatással köszönt mindenkit, aki csak arra jár.

A  virágtündér befejezte a történetet, aztán ásított egy nagyot.

- Nagyon álmos lettem, azt hiszem, most szundítok egy kicsit.

- Szép álmokat, kedves tündér, köszönjük a mesét! – mondta Szudorka, aztán elbúcsúzott Dóritól és a cirmos szirmú tulipántól is, és vidáman szökdécselve indult további kalandok felé.