Gyermeksarok

Pracli kijelentette, hogy a világon a legjobb
dolog az eső. Nagyszerű érzés tocsogni a pocsolyákban, nem
is beszélve a sárról, ami olyan remekül cuppog a gumicsizma alatt!
Pricli azonban azt állította, hogy nincs jobb dolog a napsütésnél. Süssön
csak melegen a napocska, hogy kifekhessen napozni a hintaágyba,
játszhasson a selymes fűben!

Ezen aztán elveszekedtek egészen estig.
Duzzogva feküdtek le aludni, és másnap reggel is így ébredtek fel.
- Eső! – mondta Pracli – Az eső a legfontosabb a világon!
- Napsütés! – vágta rá Pricli – Nincs jobb a napsütésnél, semmi szükség az esőre!
- Tudod mit?! – kiáltott fel Pracli. – Menjünk el az Erdei Varázslóhoz, tegyen ő
igazságot. – A manók tehát felkerekedtek, s elmentek a varázslóhoz, aki hellyel kínálta őket, majd megkérdezte:
- Mi szél hozott benneteket?
- Nem a szél…mi csak…gyalog jöttünk…És azért jöttünk, hogy igazságot tegyél köztünk. Mi ugyanis azon vitatkozunk, melyik fontosabb: az eső vagy a napsütés.
- Eső!
- Napsütés!
- Eső!
- Napsütés!
- Elég legyen! – szólt rájuk a varázsló, majd Priclihez fordult: - Miért gondolod, hogy a napsütés fontosabb az esőnél?
- Mert, – pirult el a manólány – esőben semmi érdekeset nem lehet csinálni, csak ázni és fázni és egész nap bent kuksolni a szobában.
- Értem. És te, Pracli? Miért hiszed, hogy az eső többet ér a napsütésnél?
- Esőben olyan jó kint lenni, hallgatni, ahogy lepottyannak a vízcseppek, potty, potty, potty…Aztán papírhajókat lehet úsztatni a pocsolyákon, meg kacsázni a kavicsokkal. A napsütés unalmas és kellemetlen.
Ki sem lehet jönni a házból, annyira éget! Kibírhatatlan!
- Nos, én most nem teszek igazságot. Ti magatok jöttök majd rá, kinek van igaza.
Ahogy kiléptek a kunyhóból, szinte megszédültek a melegtől. A nap erősen sütött, egy felhő sem volt az égen.
- jaj, de jó! – örvendezett Pricli – Hazaérünk és kimegyek napozni. Pracli nem szólt
semmit, csak az orra alatt mormogott.

Pricli vidáman játszott késő estig. Hintázott, homokozott, felállította a babaszobát. Mikor már nagyon melege volt, behúzódott az árnyékba és ott olvasott, rajzolgatott.
Teltek a napok, felhő továbbra sem mutatkozott. A növények és az állatok egyre sűrűbben tekintgettek fel az égre:
- Szomjasak vagyunk. Eső kellene! – mondogatták. Pricli
sem élvezte már annyira a napsütést, mint eleinte.

A fű egészen elégett, sárgává, szúróssá változott. A virágok bánatosan lógatták a fejüket, a falevelek száradni kezdtek. A ház végében lévő halastó egészen kiszáradt, a halacskák kétségbeesetten tátogtak a néhány centis vízben.
- Jaj, Pracli, igazad volt, az eső a legfontosabb dolog a világon! – kiáltotta Pricli
könnyes szemmel – Eső kellene, különben minden elpusztul! – Ebben a pillanatban eleredt az eső.
A virágok, az állatok, a fű mohón kortyolták a vizet, a halastó is egykettőre megtelt.
- Ugye mondtam, hogy az eső fontosabb! – kiáltotta Pracli, majd gumicsizmát és
esőkabátot húzott, és vidáman szaladgált az udvaron.
Az eső csak esett és esett. Esett másnap és harmadnap is, esett még egy hét múlva is.
- Elég volt! – kiáltották a virágok, és lehullatták szirmaikat.
- Elég volt! – kiáltották a fák. – Nem érik meg a gyümölcs!
- Elég volt! – kiáltották az állatok, és remegve húzódtak biztonságos helyre.
Pricli és Pracli bánatosan álltak az ablak előtt, és figyelték a szakadó esőt.
- De buták voltunk! – kiáltott fel Pracli. – Miért lenne fontosabb a napfény az esőnél és
az eső a napnál?
- Mindkettő egyformán fontos. – bólintott Pricli.
Ekkor végre elállt az eső, kisütött a nap. Hamarosan felszárította a sarat és a pocsolyákat. A kismanók kézen fogva mentek ki a kertbe, és csodálkozva pillantották meg az Erdei Varázslót, aki az egyik kerti padon üldögélt.
- Eldőlt a vita? – kérdezte a gyerekektől.
- Igen – hajtották le a fejüket a kismanók.
- Láttátok ugye, hogy az élethez nélkülözhetetlen a Nap, mely világít és melegít. Nélküle nem érik meg a gyümölcs, a gabona. Napfény nélkül nincs fejlődés, nincs
növekedés, nincs élet. Ám ugyanilyen elengedhetetlen a víz, melynek hiányában mindannyian elpusztulnánk.
Örüljetek, ha esik az eső, és örüljetek, ha süt a nap, hiszen mindkettő egyformán nélkülözhetetlen!
Szudorka elhallgatott, és Danira mosolygott. Dani visszamosolygott, majd kinézett az ablakon.
- Nézd, elállt az eső, igazad volt!
Jutka néni és az ovisok egészen ebédig kint játszottak, Szudorka pedig lelkesen tapsolt, valahányszor Dani elkarikázott előtte a nagy, pótkerék nélküli biciklin.