Gyermeksarok

Szudorka, a kismanó vidáman vándorolt a nagyvilágban. Jó barátai lettek a madarak, a méhecskék, a pillangók, megismerkedett az erdők, mezők lakóival. Éhségét erdei bogyókkal, virágok nektárjával csillapította, szomját harmatcseppel, vagy friss forrásvízzel oltotta. Éjszakánként menedéket talált egy kedves virág szirmában, vagy megágyazott egy kényelmes gomba tetején, esős időben pedig óriási lapulevél alá húzódott. Így élt vidáman és boldogan, heteken, hónapokon keresztül. Egészen addig tartott ez a kellemes időszak, míg az időjárás furcsa változáson ment keresztül. A kismanó gyakran ködös reggelekre ébredt, a Napocska veszített erejéből, sőt egyre gyakrabban fordult elő az is, hogy ki sem dugta az orrát a felhők háta mögül. Sokszor esett az eső, ázott fűcsomók, cuppogós sár, pocsolya volt mindenütt. Egy ilyen borongós nap után, mikor Napsugár végre előbújt, Szudorka szemrehányóan nézett fel rá:

- Mi van veled Napocska? Süssél erősebben, kergesd el a felhőket!

- Nem tehetem. Nézd, itt az ősz!

- Ősz? Mi az az ősz?

- Látod, ott kukucskál a fák között! Gyere, ismerkedj meg vele!

Szudorka, egy hatalmas tölgyfa mellett pillantotta meg Ősz apót. Kalapos öregember volt ő, szeme és szája körül mély barázdák húzódtak. Kezében kosarat tartott, melyben sokszínű szőlő, szilva, mosolygós alma, körte, dió, mogyoró, mandula lapult. Szudorka félénken pillantott az öregemberre, de ő jóságosan nézett vissza rá, és kedvesen megszólította.

  - Nem kell félned tőlem. Én vagyok az ősz.

  - Már nem félek, csak megijedtem kicsit. Mert nem ismerlek. Mit csinálsz itt, az erdőben?

  - Előkészítem a természetet a téli pihenésre. A fák leveleit szép színesre festem, és lefújom őket az ágakról. Mesélek a bokroknak, fáknak, elaltatom őket, hogy erőt gyűjtsenek tavaszig. Akkor újra levelet, virágot növesztenek majd. Megsúgom a mókusoknak, hogy ideje élelmet raktározniuk. A nyusziknak szólok, hogy növesszenek vastagabb bundát, mert hamarosan hideg lesz. A sárgarigót elküldöm olyan vidékre, ahol melegen süt a nap, mert tudom, hogy ő nem bírná ki a téli zimankót. Látod, az élőlények hallgatnak rám! Nézd, van, aki a föld alá bújik télire, mások vackukba, odújukba húzódnak, ott várják meg a tél elmúltát. Aki teheti, elköltözik, aki pedig itt marad, ennivalót gyűjtöget, vastagabb ruhát növeszt magának. Segítek nekik, nézd mennyi finom csemegét hoztam. Szudorka belekukucskált Ősz apó kosarába, és alaposan belakmározott a gyümölcsökből.

  - És velem most mi lesz? – kérdezte aztán aggódva.

  - Én azt ajánlom, építs magadnak házat, hogy ne kelljen tartanod a hótól és hidegtől. Rakd tele az éléskamrádat finom ennivalóval.

  - Jó! – derült fel a kismanó arca, aztán újra elkomorodott.

  - De én nem tudom, hogyan kell!

  - Ó, szerintem a barátaid szívesen segítenek majd.

 Ősz apó hívására hamarosan összegyűltek az erdei állatok, és jókedvű sürgés-forgás kezdődött. A madarak gallyakat hordtak, a mókus óriási faágat vonszolt hosszú farkára kötözve. A nyuszik leveleket, mohát szedtek össze, a róka, lompos farkával keverte a habarcsot. Szudorka vidáman fütyörészett, míg építette házikóját, és a munka befejezéseként boldogan tette fel a virágsziromból készített függönyt az ablakra.

- Nézd, mit hoztunk neked! – gurult be az ajtón a süncsalád. Szudorka nevetve csaptaössze a kezét, mert a sünik, hosszú tüskéjükre tűzve sok-sok finom gyümölcsöt hoztak neki.A kismanó megköszönte barátainak a segítséget, és tudta, hogy most már félelem nélkülvárhatja a telet.

 

 2 nap múlva folytatjuk...