Szudorka és Pannika

- Hát nem maradsz velem? – kérdezte csalódottan Dani.

- Nem tehetem! – mosolygott rá a manócska. – Tudod, sok gyereknek van szüksége a segítségemre. Járom a világot, nyitva tartom a szememet, és ott termek, ahol feladat vár rám. De ne félj, ha szólítasz, bárhol is vagyok, visszatérek hozzád.

- Akkor jó! – nyugodott meg a kisfiú, és sokáig integetett aprócska barátjának.

Szudorka pedig megigazgatta csíkos kalapját, csíkos kosárkájába friss hamuba sült manópogácsát varázsolt, és folytatta vándorútját. Vidáman fütyörészett, szökdécselt, s dudorászott: - Szudorka az én nevem, a pogácsát szeretem…Hirtelen elhallgatott, és fülelni kezdett.

- Ajaj, valaki sír. Valaki nagyon szomorú, segítenem kell neki!

Ment a hang irányába, s nemsokára egy újabb emeletes ház előtt találta magát. Valahonnan magasból hallotta a sírást és hüppögést, így tehát elmotyogott egy „repülni szeretnék” varázslatot, és emelkedni kezdett. Egészen a kilencedik emeletig kellett repülnie, onnan jött a hang. Berepült a nyitott ablakon, s leszállt egy kislány mellé, aki keservesen zokogott. Ahogy azonban megpillantotta a kismanót, rögtön felszáradtak a könnyei, és csodálkozva kérdezte:

- Ki vagy te?

- Szudorka a nevem. Hogy hívnak? Miért sírsz?

- Pannika vagyok, és azért sírok, mert félek. Nem akarok aludni. Utálok egyedül lenni a szobában.

- Nem szereted a szobádat?

- Hát igaziból szeretem, csak este nem szeretem, amikor sötét van.

- Egyedül érzed magad ilyenkor.

- Igen. Most jó, hogy itt vagy, és beszélgetsz velem. Most nem félek az éjszakától sem.

- Miért félsz az éjszakától?

- Mert sötét és hideg, sehol semmi fény.

- Hiszen ott van a Hold, és ott vannak a csillagok

- Igen, de azok nem beszélnek hozzám!

- Ebben tévedsz, Pannika! Ha velem jössz, megmutatom neked, hogy éjszaka sem vagy egyedül. Beszélgethetsz a Holddal, beszélgethetsz a csillagokkal, az éjszakai állatokkal, és megismerkedhetsz Álommanóval is. Eljössz velem egy kis éjszakai kirándulásra?

Pannika boldogan ugrott ki az ágyból, és követte Szudorkát, aki néhány varázsigét mormolt, amitől a kislánynak apró szárnyacskái nőttek, s a termete is egészen kicsivé zsugorodott. A következő pillanatban már a házak fölött repültek, s emelkedtek fel, egyre fel, egészen a felhők fölé. Pannika hangosan kacagott, már egyáltalán nem félt, nagyon élvezte a repülést. Szudorka is nevetett, és odakiáltott a kislánynak:

- Ugye, milyen szép az éjszaka? Nézd, ott repül egy éjszakai lepke, amott meg vadászni indul a bagoly. Köszönj nekik, meglátod, örülnek neked!

- Hát értenek engem?

- Persze, próbáld csak ki!

- Szia bagoly, szia lepke! – kiáltott Pannika, és az állatok valóban válaszoltak neki.

Találkoztak denevérrel, csendesen osonó rókával, és legelésző őzikékkel is, akik mind ismerősként köszöntötték Szudorkát, és kedvesen fogadták Pannikát is.

- Gyere, most még feljebb emelkedünk, meglátogatjuk a csillagokat, üdvözöljük a Holdat, végigmegyünk a Tejúton. Ha szerencsénk van, útközben találkozhatunk Álommanóval, aki mostanában indult el éjszakai álomosztó útjára.