Szudorka kalandja - Szudorka és a beteg rigó

Az ünnepek gyorsan elteltek, beköszöntött az új esztendő. Havas, jeges napok váltották egymást, anyóka nem is nagyon mert kimozdulni, hiszen félt, hogy elesik a csúszós úton, s bizony az ő korában már veszélyes az ilyesmi.

- Tudod, Szudorka – mondogatta – az én csontjaim már nem olyan rugalmasak, könnyen eltörnek, s nehezebben is forrnak össze, mint a gyerekek csontjai…

- Ne aggódj, anyóka, én szívesen segítek neked. Nem kell kimenned, amikor jeges a járda, csak mondd meg, mire van szükséged, én majd elmegyek bevásárolni.

Ettől kezdve tehát a manócska intézte a bevásárlást a környékbeli gyerekek segítségével. Egy hideg, szeles napon, mikor különösen nehéz kosarakkal ballagtak hazafelé, egy ázott, fekete tollcsomót pillantottak meg a földön.

- Mi lehet ez? – kérdezte csodálkozva a kislány, aki aznap elkísérte Szudorkát.

- Ó, egy kismadár! Egy rigó.

- Meghalt? – szepegte a kislány, és könnybe lábadt a szeme.

- Nem tudom – felelte a manó halkan, majd lehajolt a madárkához

– Mindjárt megvizsgálom.

Szerencsére a kismadár alig észrevehetően ugyan, de lélegzett. Szudorka óvatosan felemelte, zsebkendőbe csavarta, és hazavitte. Anyóka szeretettel vizsgálgatta a rigót, és a szárnya tövénél vérző sebet vett észre. Puha fekhelyet készített neki egy kiürült cipős dobozban, a manócska pedig összeszedte minden varázstudományát, titokzatos szavakat mormolt, és sikerült is elállítani a vérzést. Ezután fertőtlenítette, ellátta a sebet, és óvatosan ágyába fektette a madarat. A rigó hamarosan magához tért a jó melegben, és csodálkozva nézett körül:

- Hol vagyok? – csipogta ijedten.

- Ne félj! – simogatta meg az anyó. – Jó kezekben vagy, vigyázunk rád.

- Mi történt veled? – kérdezte Szudorka. – Hogy sérült meg a szárnyad?

- Ennivalót kerestem, mert hosszú ideje éheztem már, és messzire szálltam az otthonomtól. Figyelmetlen voltam és gyenge is az éhségtől, valószínű, hogy ezért mentem túl közel a kocsiúthoz. Hatalmas kamion száguldott felém, az utolsó pillanatban sikerült csak félrehúzódnom előle, de egy felpattanó kavicsdarab így is eltalált. Azt hittem, nem élem túl ezt a telet. Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. Hogyan tudom meghálálni a segítségeteket?

- Nem várunk érte hálát – simogatta meg az anyóka. – Csak igyekezz meggyógyulni, és érezd magad otthon!

A szerető gondoskodás megtette hatását, a kisrigó gyorsan erőre kapott, és hamarosan meg is gyógyult. Érdekes történeteket mesélt új barátainak, és egyre gyakrabban örvendeztette meg őket gyönyörű énekével is.