Szudorka kalandjai - A hernyó és a pillangó

Egy nap, Szudorka egy kislányt pillantott meg az egyik ház előtt, aki keservesen sírt.

Odament hozzá, és megkérdezte:

- Miért vagy szomorú, bántott valaki? Hogy hívnak?

- Engem folyton bántanak. Zsuzsi vagyok.

- Kik azok, akik bántanak, és miért? – csodálkozott a kismanó.

- A gyerekek. És azért bántanak, mert én csúnya vagyok.

- Csúnya vagy? Ezt meg ki mondta? – a manócska még jobban csodálkozott, és még alaposabban megnézte a kislányt, mert neki egyáltalán nem tűnt csúnyának.

- Hát én mondom. Tudom, hogy csúnya vagyok, és a gyerekek is tudják, és csúfolnak ezért, és emiatt nem is szeret senki.

- Ezt végképp nem értem. Szerinted csak azokat az embereket lehet szeretni, akik szépek? Azt hiszem, már tudom is, hol van a baj. Ha te azt gondolod magadról, hogy csúnya vagy, akkor a többiek is csúnyának látnak. Idenézz, mutatok valamit. Jól figyelj, varázslat lesz!

A kismanó varázsigét mormolt, és képeket varázsolt Zsuzsi elé. A képeken vidám, elégedett emberek látszottak. Az egyiknek hatalmas orra, elálló füle, a másiknak sebhelyes arca látszott, a harmadik nagyon kövér, a negyedik nagyon sovány volt.

- Látod, Zsuzsi? Az emberek nagyon sokfélék, de mindenki lehet értékes és szerethető, s amit az egyik csúnyának lát, a másiknak lehet, hogy tetszik. És tudod, kétféle szépség létezik ám! Az egyik a külső szépség, amit mindenki lát, aki csak rád tekint. Ez is fontos, az igaz, de ennél sokkal fontosabb az, ami belül van! Mert a külső szépség idővel megkopik, de a belső, akár növekedhet is! Aki csak kívülről szép, az nem lehet szép igazán! A külső szépség elérésének érdekében egyébként te is sokat tehetsz! Legyél mindig tiszta, rendes, ápolt, vigyázz a fogaidra, tartsd rendben a hajad, s ki tudja, lehet, hogy egyszer még igazi szépség válik belőled! Ami pedig hiányzik ehhez, könnyen pótolható humorral, kedvességgel, jósággal. Zsuzsi elgondolkodva hallgatta a kismanó szavait, aztán hirtelen felkapta a fejét.

Két osztálytársának a hangját hallotta az utcáról:

- De undorító! – kiáltott fel az egyik.

- Tényleg az! – helyeselt a másik.

– Eltapossam?

- Á, hagyd! Menjünk focizni!

Ahogy a fiúk elmentek, Zsuzsi és Szudorka kimentek megnézni, vajon mi lehet az a gusztustalan valami. A földön, a diófa alatt, egy kövér hernyót pillantottak meg.

- Te szegény! – kiáltott fel a kislány.

- Téged is csúfolnak, mert csúnya vagy!

- Nem kell engem félteni – szólt a hernyó – meglepődtök majd valamennyien, ha újra találkozunk.

Szudorka és Zsuzsi jó barátok lettek. A kismanó ellátta tanácsokkal a kislányt. Megmutatta neki, hogy öltözzön, hogy viselkedjen, segített neki barátokat szerezni. Nyoma sem volt már a bánatos, mogorva gyermeknek! Egy nap, amikor éppen Szudorkával beszélgetett, valaki megszólította:

- Szia, megismersz? Egy gyönyörű, hatalmas pillangó szállt a vállára.

- Szia, pillangó! Bár csodaszép vagy, nem emlékszem, hogy találkoztunk volna!

A pillangó nevetett:

- A hernyóra csak emlékszel? Akit mindenki undorítónak tartott? Az a hernyó én voltam.

Zsuzsi csodálkozva nézte a repülő virágot, aztán a manócskára pillantott, és önfeledten, boldogan nevetni kezdett.