Szudorka kalandjai - A szilvalekvár

A SZILVALEKVÁR

Mónika anyukája és a kislányok nagy munkába fogtak egy késő nyári délután. Hatalmas kosarat cipeltek a kertbe, és a szilvafa alá tették.

- Nos, kislányok, munkára fel! – adta ki az utasítást anyuka

– Ezt a kosarat tele kell szedni szilvával, s aztán hamarosan nekiállunk a lekvárfőzésnek. A lányok derekasan dolgoztak. Hajolgattak, nyújtózkodtak, szedték a szilvát, telt a kosár. Jókedvűen énekeltek közben, elővettek minden dalt és mondókát, ami csak eszükbe jutott a szilváról. Már majdnem tele volt a kosár, amikor baj történt! Fanni nem figyelt a lába elé, kibicsaklott a bokája, nem tudott ráállni. No, el is illant a jókedvük rögtön! Fanni ült a földön, jajgatva fogta a lábát, Mónika ijedten téblábolt körülötte, és fogalma sem volt róla, mihez kezdjen barátnőjével. Szerencsére azonban ott volt Szudorka, a kismanó!

- Jól van, gyerekek, nem kell pánikba esni, nincs semmi baj! Na, had nézzem azt a lábikót! Menj, Mónika, keresd meg édesanyádat! Megnézte, megtapogatta a gyerek duzzadt bokáját, majd kijelentette: - Ahogy gondoltam, nincs semmi vész! Nem tört el, még csak nem is repedt. Egyszerű rándulásról van szó!

- Milyen rándulás? – a kislánynak még fénylett a szeme a könnyektől, de már mosolyogva nézett a manóra.

- Milyen rándulás lenne! Ki-rándulás – nevetett vissza Szudorka, és olyan vicces fintorokat vágott, hogy mire Mónika megérkezett anyukájával, Fanninak már a nevetéstől potyogtak a könnyei!

- Jól van, látom nincs azért nagy baj! – simogatta meg a kislány fejét az asszony, aztán megnézte a lábát: - kicsit lila, és be is dagadt, pihentetni kell! Gyere, lefekszel, teszünk rá borogatást, és reggelre kutya bajod, segíthetsz a lekvárfőzésnél! Mire a Napocska fölkelt, Fanni lába teljesen meggyógyult. Vidáman segédkezett a szilvalekvár elkészítésénél! Hatalmas üstbe tették a gyümölcsöt, és egy hosszú nyelű fakanállal kevergették sokáig, nagyon sokáig. Eleinte segítettek kevergetni a kislányok is. Ám ahogy telt az idő, egyre fogyott a leve a szilvának, és úgy pöfögött és puffogott, hogy attól féltek, megégeti őket. Ekkor már csak figyelték az asszonyokat, akik váltották egymást a munkában. A lekvár hatalmas buborékokat, és finom, édes illatot eregetett. Amikor a szilvalekvár egészen sűrű lett, cserépedényekbe tették, és a kislányok szépen elrendezték a kamra polcain. Itt aztán eláll sokáig, és valahányszor süteményt, derelyét esznek majd, mindig eszükbe jutnak a szép, nyári napok.