Szudorka kalandjai - Fanni búcsúzik

FANNI BÚCSÚZIK

A nyár lassan véget ért. Fanninak vissza kellett mennie a városba, hiszen hamarosan kezdődik az iskola. A kislányok egy kicsit szomorúak voltak, hogy el kell válniuk egymástól, de megvigasztalta őket a tudat, hogy nemsokára újra találkoznak. Mónika jövőre, a nyári szünetben meglátogatja majd, s akkor Fannin lesz a sor, hogy megismertesse vele a városi környezetet. Elérkezett egy nap a búcsúzás reggele. Szomorkodásra nem maradt idő, hiszen rengeteg tennivaló várt a lányokra. Szudorka segített, amiben csak tudott, és fejcsóválva figyelte Fanni kapkodását.

- Nem lesz ez így jó! – mosolygott szeretettel a kislányra. – Ha mindent behajigálsz csak a táskádba, semmit nem fogsz megtalálni. Nem beszélve arról, hogy így be sem fér ez a rengeteg holmi a bőröndbe, a könyvek pedig egészen tönkremennek. Nézd!

- Igazad van! – nézte bánatosan a szamárfüles könyveket Fanni – De mit csináljak? Nem tudom, hogy kell bepakolni, ez mindig az anyukám dolga volt eddig. Meg nekem nincs is türelmem ehhez!

- Segítek, csak figyelj ide! Látod? Összehajtjuk a tiszta ruhákat, zacskóba a piszkosat, és szépen, rendesen bepakoljuk a táskába. Nem jobb így? És nem is tartott tovább, mintha a bőrönd tetejének lezárásával küszködtünk volna!

- Igaz, köszi! De most siessünk, mindjárt indul a vonat!

Mónika, szüleivel és Szudorkával együtt kikísérte Fannit a pályaudvarra. Az állomás messze volt, ezért autóval mentek odáig. Az ablakból figyelték az elsuhanó tájat. Láttak erdőket, mezőket, kisebb-nagyobb falvakat. Látták a földeken dolgozó embereket, a kerékpárral közlekedő gyerekeket, felnőtteket, idős néniket és bácsikat. Volt, amikor széles kombájn állta útjukat, mögötte kellett araszolniuk hosszú-hosszú időn keresztül. Végül, sok-sok idő múlva megérkeztek a vasútállomásra, ahol először jegyet kellett venniük a pénztárban. Miután megvették a jegyet, leültek a padra, és figyelték a vonatokat. Felkapták a fejüket, mikor megszólalt a hangosbemondó.

Előbb rövid zene, majd egy néni hangja hallatszott:

- Figyelem, a második vágányon vonat halad át, a vágány mellett kérjük, vigyázzanak!

- Ez még nem a mi vonatunk? – kérdezték a gyerekek.

- Nem, arra még egy kicsit várnunk kell – felelte Mónika anyukája.

Először egy tehervonat érkezett a pályaudvarra, de nem állt meg, csak lassított egy kicsit, majd folytatta az útját. A következő szerelvény szintén csak átrobogott az állomáson, futólag pillantották meg az ablakokból kikukucskáló utasokat.

- Ott jön egy vonat! – kiáltott fel Fanni. – Nem azzal megyek?

- Nem, az a másik irányból jön. – válaszolt Mónika. A vonat nagy szuszogással, nyikorgással, csikorgással megállt, s az utasok le és fel tudtak szállni rá. Ekkor a vasutas bácsi jelt adott, a mozdony megindult, húzta maga után a kocsikat. A hangosbemondó újra megszólalt, és most már valóban az ő vonatuk érkezését jelezte. Fanni felkapaszkodott rá, segítettek feladogatni neki a csomagokat, aztán kényelmesen elhelyezkedett az ablak mellett.

- Sziasztok, viszont látásra, köszönök mindent! – integetett a kislány. A vonat megindult, Szudorka, Mónika és a szülei egészen addig integettek utána, míg csak el nem tűnt a szemük elől.