Egy szép tavaszi reggelen, Szudorka sétálni indult a falu utcáin. Vidáman fütyörészett, nézegette a kertekben nyíló pompás virágokat, mikor egy árnyékot látott elsuhanni maga mellett. Felkapta a fejét, csodálkozva körülnézett, de már nem látott semmit.
- Biztos csak a szemem káprázott – gondolta, és folytatta az utat.
A következő pillanatban aztán újra megjelent egy árnyék, de most már két hosszú tapsi fül, és egy pamacsos farok is tartozott hozzá.
- Szia Nyuszika! – köszönt rá a manó.
– Hová sietsz ennyire?
- Szia manócska! Tudod, nemsokára itt a húsvét, nagyon sok a dolgom. Be kell szereznem a tojásokat, szépen kidíszíteni, aztán kihordani a gyerekekhez.
- Jaj, de érdekes! Elkísérhetlek? Segíthetek?
- Persze, a segítség mindig jól jön! És legalább megismerkedsz a családommal! Először is elmegyünk tyúkanyóhoz, a baromfiudvarba. Kérnünk kell tőle egy tojást, mert az egyik, amit épp festeni akartunk, megzápult!
- Megzápult? Mit jelent az, hogy megzápult?
- Megromlott. El sem tudod képzelni, milyen büdi lett! – a nyuszi olyan viccesen csavargatta az orrocskáját, hogy Szudorka elnevette magát.
- Akkor tényleg meg kell látogatnunk tyúkanyót, hiszen büdi tojást csakugyan nem adhatunk ajándékba a gyerekeknek!
Szerencsére tyúkanyó szívesen ajánlott fel egy friss, hibátlan, festésre alkalmas tojást.Nyuszika és Szudorka óvatosan vitték haza a törékeny kincset. Nyuszi mama, nyuszi papa és a sok-sok nyuszi csemete örömmel és szívesen látták vendégül a kismanót. Beavatták a tojásfestés rejtelmeibe, megmutatták, hogy készül a hagymalevélből, és a céklaléből festék. Az egész család együtt dolgozott! Festették, különféle mintákkal és különféle anyagokkal díszítették a tojásokat. Volt olyan, amire gyöngyöket ragasztottak, egy másikra matricát tettek, és olyan is akadt, amelyikre gyertyával mintákat készítettek, s azután tették a színes festékbe. Ez különösen érdekes munka volt, hiszen a minta csak akkor tűnt elő igazán, amikor a festék megfogta a tojás többi részét. Mikor elkészültek, megszáradtak a tojások, a nyuszikák szépen kibélelt, fonott kosárkákat vettek elő. Óvatosan, beletették, elrendezték a tojásokat, s egy-két édes meglepetést is rejtettek közé. Most következett aztán a legizgalmasabb feladat! Úgy kellett elrejteni a kosarakat, hogy a gyerekek ne vegyék észre őket, az ajándék igazi meglepetés legyen! Kúsztak, osontak, lopakodtak, házról-házra jártak, igyekeztek nesztelenül lépkedni. Miután sikerült elhelyezni az utolsó kosárkát is, kíváncsian lesték, mit szólnak a gyerekek a húsvéti meglepetéshez. Szerencsére nem kellett csalódniuk! A gyerekek izgatottan, lelkesen és nagy-nagy örömmel vették birtokba a kincseket.
Szudorka, a kismanó, és a nyuszik mosolyogva figyelték az örömüket, és megállapították, hogy ezért érdemes volt annyit dolgozniuk!
Megvan már neked ez a mese? Ha nincs, töltsd le, és mindig veled lehet. Letöltés »
RSS hírek, érdekességek
Sudocrem - Brendon akció!
Szudorka mesejáték!
Szudorka nyereményeső!