Szudorka kalandjai - megérkezés a tanyára

Szudorka, a kismanó kíváncsian ugrott le az autóról, és felfedezőútra indult, hogy megismerje a tanyán élő állatokat, növényeket és az embereket. Az istállóban lovak laktak, ide költözött be Csillag és Szellő is. A többi lovacska, Pejkó, Palkó, Vihar és Szélvész szeretettel fogadták őket. A disznóólban Röfi, a kocamama lakott hét kismalacával, a tyúkólban élt Kukori és Kikiri, a két kakas, Rozália, Amanda, Kamilla, Aranka tyúkanyó és sok-sok pelyhes, sárga kiscsibe. Jó barátságban megfértek mellettük a pettyes gyöngytyúkok, Petty és Pötty a csibéikkel, valamint a kacsák, Tihamér, Malvinka és a kacsagyerekek. Szudorka bemutatkozott nekik, aztán meglátogatta Birit és Borit, a két kisbárányt, Vilma tehenet és Döfi kecskét is.

A kismanó megcsodálta a hatalmas kukorica és búzatáblákat, a sok-sok gyümölcsfát, a kertben termesztett zöldség és fűszernövényeket, és az árokparton virító gyomnövényeket is.

Miután alaposan körülnézett, visszaballagott az istállóhoz, hogy elmesélje barátainak, mennyi érdekes dolgot látott séta közben. Mikor belépett a kapun, egy kislányt pillantott meg, aki betűket, ábrákat rajzolgatott a porba egy fadarabbal.

-       Szia! –szólította meg – Én Szudorka vagyok, a kismanó. Téged, hogy hívnak?

-       Mónika. – felelte a kislány.

-       Mit rajzolsz?

-       Mindenfélét. Izgulok, mert hamarosan megérkezik az unokatestvérem, akit még soha nem láttam. Csak annyit tudok róla, hogy pont akkora, mint én, és Fanninak hívják.

-       De jó, akkor lesz kivel játszanod!

-       Nekem mindig van kivel játszanom, mert itt vannak a barátaim, az állatok.

-       Igaz, erre nem is gondoltam. De azért csak kíváncsi vagy rá?

-       Kíváncsi, az igen. Messziről, a fővárosból jön ide. Még soha nem látott tanyát, anyukám szerint azt sem tudja, hogy a tejet a tehén adja. Buta lány lehet.

-       Bizonyos szempontból biztos, hogy kevesebbet tud, mint te, hiszen azért jön ide, hogy tanuljon, igaz? Segítesz majd neki?

-       Persze. Aztán meg én megyek el hozzájuk. Még soha nem voltam városban.

-       Na látod, ott meg ő tanít téged.

-       Igen.

-       Talán már meg is érkezett, úgy hallom, autó hajtott be a kapun.

A manónak igaza volt, az autóból szőke, copfos kislány szállt ki. Míg a felnőttek beszélgettek, a gyerekeket játszani küldték. Fanni és Mónika eleinte szótlanul méregették egymást, aztán Fanni megtörte a csendet.

- Szép itt nálatok! Megnézhetem az állatokat?

- Gyere, megmutatom őket. Tudod, hogy a tejet a tehén adja?

- Persze, azért nem vagyok teljesen ostoba. De ami igaz, az igaz, nálunk csak az áruház polcán találkozom vele. Dobozban. Igazi tehenet még soha nem láttam, és kecskét is csak könyvben.

- Hű, ez elég fura! Akkor menjünk, megmutatok mindent.

Fanni csak ámult-bámult, mennyi mindent tud Mónika! Ő bizony nem ismerte fel, melyik a búza, melyik a rozs, és megijedt, mikor a kakas elkukorékolta magát. Mónika nagyon jól szórakozott rajta, és igyekezett minden tudnivalót a városi kislány fejébe tölteni. Mire a Napocska aludni ment, már mind a ketten úgy érezték, hogy igazi, jó barátnőre leltek, és az elkövetkező napok sok érdekes, maradandó élményt tartogatnak.