Szudorka kalandjai - Szellő, a fehér kanca

 Szudorka és barátja, a Csillag nevű ló, megszokták, megszerették a falusi életet, otthon érezték magukat a kényelmes, tágas istállóban. Csillagot szépen rendben tartotta a gazda, csutakolta, abrakolta, becézgette, s minden nap kilovagolt vele.   Egy szép napon aztán újabb meglepetés érte.

Lószállító autó állt meg a ház előtt, s az autóból izgatott nyerítés hallatszott.

- Várj csak, megnézem, hogy ki jött! – ugrott fel Szudorka, és kiszaladt az autóhoz.

Éppen jókor érkezett. Gyönyörű, hófehér paripa lépdelt kecsesen az istálló felé, s kíváncsian tekintgetett jobbra-balra.

- Szervusz, lovacska! – szólította meg a manó.- Engedd meg, hogy bemutatkozzam.

Szudorka vagyok, a kismanó. Téged, hogy hívnak, honnan jöttél?

- Szellő a nevem, s egy messzi városból hoztak ide. Kicsit meg is vagyok ijedve, nem tudom, mi vár itt rám.

- Nem kell félned, jó helyre kerültél. Barátom, Csillag lakik itt az istállóban. Majd meglátod, milyen szeretetreméltó, kedves lovacska, biztos vagyok benne, hogy megkedvelitek egymást.

A két lovacska valóban hamar összebarátkozott, visszhangzott az istálló a vidám nyerítéstől. Mulatságos történeteket meséltek, s tervezgették a közös jövőt.

- Én hallottam ám, hogy egy tanyára visznek majd benneteket – mondta Szudorka.

- Mi az a tanya? – kérdezte Szellő.

- Pont nektek való hely. Egy ház van ott, ahol a gazdák élnek, és sok-sok épület, ahol állatok. Például lovak. Egy lovas tanya lesz az otthonotok, ahová gyerekeket hordanak lovagolni.

- Az jó, én szeretem a gyerekeket, és szeretem, ha lovagolnak rajtam – nyihogott boldogan Szellő.

- Én is szeretem – helyeselt Csillag is.

- Igen, éppen ezért választottak ki benneteket. Olyan lovakra van szükség, akik jól neveltek, szót fogadnak, türelmesek és nagyon okosak, mert beteg gyerekek is lesznek ám. Olyanok, akik nem tudnak jól járni, mozogni, és olyanok is, akik nem akarnak az emberekkel beszélgetni. Az ilyen gyerekek sokszor szívesebben ismerkednek a lovakkal, s ha sikerül barátságot kötniük az állatokkal, talán előbb-utóbb barátságot kötnek majd az emberekkel is.

- Jaj, de jó, alig várom, hogy induljunk! Vajon mikor megyünk oda? – kérdezte Csillag

- Szerintem nem kell sokat várni. Hangokat hallok. Lehet, hogy éppen értetek jönnek.

Szudorkának igaza volt. Emberek érkeztek, akik a két lovacskát felkísérték a kocsira. A manócska kényelmesen elhelyezkedett Csillag füle tövénél, s elindultak az újabb kalandokat ígérő tanyasi élet felé.