Szudorka kalandjai - Szudorka az építkezésen

Szudorka kalandjai - Szudorka az építkezésen

2011-03-25 11:59:09

A kismanó folytatta az útját, s egy építkezéshez ért. Kíváncsian megállt, és nézelődött, hiszen rengeteg érdekes dolgot látott. Ide-oda mászkáltak a sárga sisakos emberek, dolgoztak a hatalmas gépek, s látszott, hogy a nagy nyüzsgés ellenére rend van, mindenki tudja, mi a dolga. A kismanó nem egyedül nézelődött. Apró fiúcska állt mellette, akit szintén lenyűgözött a látvány. Figyelte a markolót, ami széles, nagy kanalával mélyítette a gödröt, a hatalmas darut, melynek fülkéjében, fent, a magasban sisakos bácsi ült, s a sebesen forgó betonkeverőt. Tátott szájjal nézte az óriási gépeket, s nem zavarta a fülsértő lárma sem. Nem is volt addig semmi gond, amíg csak nézte őket, ám egyszer csak gondolt egy merészet, s úgy döntött, közelebbről is megismerkedik velük. Átbújt az elkerítő szalag alatt, és futni kezdett feléjük.

- Szia markoló! – rikkantotta vidáman, de csalódottan látta, hogy az eddig barátságos gépek, most haragossá és ellenségessé váltak.

- Kotródj innen, mert bekaplak! – indult meg felé mérgesen a markoló.

- Tágulj, vagy felemellek a legtávolabbi felhő fölé, és ott maradsz örökre! – villogott fenyegetően a daru.

A kisfiú nagyon megijedt, hiszen nem ilyen fogadtatásra számított. Szaladni kezdett a félelmetes gépek elől, de már nem emlékezett arra, hol bújt át az építkezési területre, és sehol nem találta a kijáratot. Szaladt, csak szaladt, és nem vette észre, hogy éppen egy mély gödör felé tart.

Ekkor azonban észbe kapott Szudorka! Nem teketóriázott sokat, egy ugrással a kerítésen belül termett, és a kisfiú nyomába eredt. Nemhiába volt képzett és tapasztalt segítő manócska, összeszedte a varázserejét és éppen időben utolérte a fiúcskát. A gödör szélénél, az utolsó pillanatban elkapta a grabancát, és elrántotta onnan.

- Mi jutott eszedbe, barátocskám? – kérdezte, miközben a kijárat felé tartottak.

- Csak barátkozni akartam a gépekkel. Miért voltak ilyen mérgesek? – szipogott a kicsi.

- Az az ő területük, nem szabad zavarni őket munka közben. Keményen dolgoznak, az a feladatuk, hogy felépítsék ezt a hatalmas házat, nem érnek rá vendégekkel foglalkozni. A magasból talán észre sem veszik az ilyen apró emberkéket, és bajt okoznak, holott nem is akarnak bántani. Nézd, most már újra barátságosan integetnek, örülnek, hogy kijöttünk. Az építkezés érdekes, de veszélyes területnek számít.

- Nem megyek be többé, csak innen kintről nézem őket.

- Az nagyon jó, akkor nem eshet bajod! – mosolygott a manócska

- Kisfiam! Hát itt vagy? Téged kerestelek – szaladt oda a kicsihez az anyukája.

- Itt vagyok, nem vesztem el – bizonygatta a kisfiú, de nagyon örült, hogy megfoghatta édesanyja kezét.

Továbbra is izgalmasnak találta az építkezést, de nem felejtette el, milyen mérgesen néztek rá az imént az óriási gépek. Szudorka rákacsintott, intett neki, és fütyörészve indult tovább, hiszen tudta, hogy újabb kalandok várnak rá.

Megvan már neked ez a mese? Ha nincs, töltsd le, és mindig veled lehet. Letöltés »

RSS hírek, érdekességek

Regisztrálj most!Regisztrálj most!

Minden 30. regisztráció után Sudocrem mintát sorsolunk ki!!!
Részletek itt!

Sudocrem - Brendon akció!

25%-os Sudocrem akció májusban a Brendon Babaáruházakban!
Részletek itt!

Szudorka mesejáték!

Szudorka elakadt a mese fonalában! Segíts neki kibogozni a szálakat és nyerj ajándékcsomagokat a Facebook-on!
Részletek itt!

Szudorka nyereményeső!

Szudorka nyereményjátékok a Facebook-on! Gyere és csatlakozz Szudorkához és aktuális játékainkhoz.
Részletek itt!
 
főoldal | kapcsolat | jogi nyilatkozat | magunkról | hírlevél
2009-2012 © szeressokosan.hu, CeuMed