Szudorka kalandjai - Szudorka és a falu

Szudorka ugrándozott, fütyörészett, dúdolgatott, és észre sem vette, hogy szép lassan maga mögött hagyta a város emeletes házait. Egy országút mellett mendegélt, és figyelte a mellette elsuhanó autókat. Egyszer aztán megtorpant, és fülelni kezdett, mert izgatott lónyerítést hallott a távolból.Ment tovább, egyenesen a hang irányába, és hamarosan meg is pillantotta a parkoló lószállító autót.

Felkapaszkodott rá, és beszélgetni kezdett a lóval:

- Szia! Én Szudorka vagyok, a kismanó. Téged, hogy hívnak?

- Csillag a nevem.

- Hallottam a hangodat, és úgy tűnt, hogy nagyon ideges vagy valamiért. Baj van?

- Valóban ideges vagyok, jól hallottad. Félek, mert nem tudom, hogy mi történik velem. Gondtalanul álldogáltam társaimmal együtt a jól megszokott, barátságos istállómban, mikor se szó, se beszéd, felpakoltak erre a járműre, és száguldozni kezdtünk az ismeretlen felé. Tulajdonképpen nem tudom biztosan, hogy most baj van, vagy nincs baj, de attól tartok, valami rossz történik majd velem. Annyi szörnyűséget hallottam már!

- Azért nem kell mindjárt rémeket látni! Szeretnéd, hogy elkísérjelek?

- Az nagyon jó lenne, köszönöm! Megnyugtatóbb, ha nem egyedül megyek az ismeretlenbe.

Szudorka elhelyezkedett a ló mellett, és kíváncsian nézelődött. A következő pillanatban aztán a popsijára csüccsent, mert a jármű hirtelen meglódult, és elindultak. A ló ijedten felnyihogott, de a kismanó barátságosan duruzsolni kezdett a fülébe, így sikerült megnyugtatnia. Nem is telt bele sok idő, az autó lassított, mert hepe-hupás, szűk földútra tértek rá. A manócska kis híján elharapta a nyelvét, és örült, mikor végre megérkeztek. Az autó beállt egy takaros, fehérre meszelt ház udvarára, Szudorka pedig leugrott róla.

- Várj, mindjárt jövök, csak körülnézek – súgta a lónak, és felfedező útra indult az udvaron. Egészen más volt ez a környék, mint amit a városban megszokott. Nem voltak hatalmas toronyházak, kisebb-nagyobb házikók álltak egymás mellett, s mindegyikhez udvar tartozott. Az udvaron kutyák csaholtak, tyúkok kapirgáltak, cicák osontak a kerítésen. A kismanó beosont a konyhába, ahol az emberek beszélgettek. Izgatottan fülelt, hátha megtud valami fontosat. Hamarosan aztán úgy gondolta, eleget hallott, és vidáman szaladt vissza a lovacskához.

- Ne félj, jó híreket hozok! Semmi rossz nem vár rád! Néhány napig itt maradunk, aztán indulunk tovább, mert fontos feladat vár rád. Gyerekeket tanítasz majd lovagolni, ezért egy tanyára szállítanak majd. És a legjobb hírt a végére tartogattam. Tudod, hogy miért kell itt maradnunk egy pár napig?

- Miért?

- Mert feleséget hoznak neked. Azt beszélték az emberek, hogy itt várjuk meg azt a gyönyörű fehér kancát, aki társad lesz majd. Na, örülsz?

- Persze, hogy örülök, ennél jobb híreket nem is mondhattál volna! Kösznöm, Szudorka!

- Nincs mit! Boldog vagyok ,hogy elkísértelek, most legalább alkalmam lesz megtapasztalni azt is, milyen az élet a falun.