Szudorka kalandjai - Szudorka és az unatkozó kisfiú

SZUDORKA ÉS AZ UNATKOZÓ KISFIÚ

  Egyik reggel, amikor Szudorka kidörzsölte az álmot a szeméből, megint azt érezte, hogy mennie kell. Tudta, hogy új feladat vár rá, fontos feladat, ezért késlekedés nélkül útra kell kelnie. Elbúcsúzott Fannitól és Mónikától, de megígérte nekik, hogy amikor csak hívják, újra ott terem ismét, hiszen neki nem okoz ez problémát, egy-két csettintéses varázsigével ez hipp-hopp sikerül.

  Magára öltötte tehát kedvenc pöttyös nadrágját, lila cipőcskéjét, fejére tette csíkos kalapját, kezébe kapta csíkos kosárkáját, és elindult arra, amerről a hívó szót hallotta. Hamarosan meg is érkezett egy magas, lakótelepi házhoz, melynek hatodik emeletén egy furcsa kisfiút talált. Miért volt furcsa ez a kisfiú? Mert kényelmes fotelben ült, puha párnákkal körbevéve, előtte különféle rágcsálnivalók, édességek voltak fölhalmozva, kezében a televízió távirányítóját szorongatta, és mégsem volt mosoly az arcán. Egykedvűen pillantott föl, amikor Szudorka köszöntötte őt, egy cseppet sem látszott meglepettnek.

-       Szia, én Szudorka vagyok, a kismanó. Téged hogy hívnak?

-       Krisztiánnak.

-       Mi a baj, miért sóhajtozol? – kérdezte a kismanó

-       Unatkozom! – hangzott a válasz

-       Miért unatkozol? – csodálkozott a manócska. – Hiszen tévét nézel, nem?

-       Nincs semmi érdekes.

-       Akkor miért nem kapcsolod ki?

-       Nem akarom.

-       Miért nem játszol valamit?

-       Nem szeretek játszani.

-       Miért nem hívsz barátokat?

-       Nincsenek barátaim.

-       Tudod, miért unatkozol?

-       Miért?

-       Mert elfelejtetted a fejecskédet gondolkodásra használni. Tudod, a fejedben sok-sok sejtecske lakik, akik mindenféle érdekes dolgot ki tudnak találni. Ellustultak, mert nem kellett dolgozniuk mostanában, de majd felébresztjük őket. Játsszunk valamit?

-       Nincs kedvem, fáradt vagyok.

-       Igen, éppen erről beszéltem az előbb. Fel kell ébresszük, fel kell ráznunk a sejtjeidet, és ahogy látom, nem is csak a fejedben. Gyere, állj fel, mozogjunk egy kicsit!

Krisztián, bár kissé vonakodva, de felemelkedett a fotelből, és kíváncsian figyelte a kismanót. Szudorka zenét tett be, táncolni, mókázni kezdett, és olyan vicces figurákat alakított, hogy a kisfiú arcán halvány mosoly futott át.

- Gyere, próbáld ki te is, mindjárt jobb lesz a kedved, a mozgás felvidít.

A manócskának igaza volt. A zene, a mozgás egyre jobban tetszett Krisztiánnak, néhány perc múlva már nevetve bolondozott új barátjával. Aztán, mikor annyira elfáradtak, hogy már alig-alig pihegtek, Szudorka új játékot talált ki. Párnákból hajót építettek, és hosszú, kalandos utazásra indultak a viharos Szőnyeg-tengeren.

Gyorsan eltelt a délután. A kisfiú olyan jól szórakozott, hogy elfelejtette a fáradtságát, a szomorúságát, és elfelejtett unatkozni is.