Szudorka kalandjai - Szudorka ismerkedik a faluval

Szudorka megvárta, míg új barátját, a Csillag nevű lovat elhelyezik a számára kijelölt istállóban, aztán egy időre búcsút vett tőle, és elindult, hogy körülnézzen a faluban.

A városhoz képest meglepően csöndesnek tűnt a környék. Egy-egy autó elgurult ugyan mellette, de ez jóval kevesebb volt annál, mint amit eddig megszokott. Először kicsit unalmasnak is találta ezt a nagy nyugalmat, de ahogy tovább sétált rájött, hogy tévedett. A falu tele volt élettel, csak ezt apránként, fokozatosan mutatta meg a kismanónak. A házak kertjében tarka virágok illatoztak, zöldségek, gyümölcsök pompáztak. A kiskertekben emberek tevékenykedtek. Locsoltak, kapáltak, gyümölcsöt szedtek, vagy éppen beszélgettek, nevetgéltek a teraszon. Az utakon fejkendős, idős nénik és kisgyerekek egyaránt kerékpárral közlekedtek, és vidáman intettek, amikor elhaladtak egymás mellett. A manócska bekukucskált a kertekbe, mosolyogva figyelte az embereket, de igazán akkor támadt jókedve, mikor az iskola épületéhez ért. Az iskola kisebb volt ugyan, de a gyerekek ugyanolyan cserfesek, vidámak és szertelenek voltak, mint a városban. Kergetőztek, kiabáltak, veszekedtek, és persze nagyokat nevettek. Szudorka rögtön otthon érezte magát, és egy-kettőre közöttük termett.

- Sziasztok! – köszönt nekik, s ahogy már megszokta, a gyerekek csak egy pillanatra lepődtek meg, aztán mindenféle csodálkozás nélkül beszélgetni kezdtek vele. Felajánlották neki, hogy körbevezetik a faluban, s megmutatnak neki mindent, amit csak látni érdemes. A kismanó szívesen tartott velük, és mindent jó alaposan megnézett. Először Gyuszit kísérte haza, akiknél nemrég bújtak ki a kiscsirkék a tojásból. A csibék sárgák és pelyhesek voltak, és apró lábaikon fürgén igyekeztek a tyúkanyó után. Ezután Zsuzsi kertjében megcsodálta, milyen ügyesen kapaszkodnak a bab indái, és milyen hatalmasra nőtt a sárgarépa és a karalábé. Csabi a gyümölcsfáival dicsekedett el, Norbi pedig saját kis asztalosműhelyével, ahol mindig együtt fúr-farag édesapjával. Szudorka alig tudott betelni a sok látnivalóval, és már éppen azt tervezte, hogy lepihen egy kicsit, amikor Kata felkiáltott:

- Tudjátok, mit mutassunk meg még neki? A hangyabolyt.

- Úgy van, igen, azt meg kell nézned! – kiabálták a gyerekek, majd hozzátették: - Kicsit sokat kell gyalogolni, de megéri.

A manócskára átragadt a gyerekek izgalma, lelkesen követte őket. Egészen a falu határáig mentek, s ott valóban különleges látványban volt részük. Hatalmas hangyaboly állt ott, s körülötte mindenhol hangyák nyüzsögtek. Elhullott bogártetemet vonszoltak be a bolyba, vagy tömött sorokban igyekeztek kifelé, s ahányan voltak, annyiféle titkos küldetés felé indultak. Látszott, hogy mindegyik tisztában van a saját feladatával, tudják a dolgukat. Kata letett a közelükben egy kiflimorzsát, s figyelték, vajon mihez kezdenek vele. Az egyik kis vitéz hamarosan észre is vette, körbejárta, s megpróbálta felemelni. Nagy volt azonban a falat, nem boldogult vele. Ekkor segítségére siettek a többiek, s így már sikerült az élelmet a bolyba cipelniük. Jó ideig figyelték még az apró élőlényeket, aztán, mikor egyre sürgetőbben kordult meg a pocakjuk, elindultak hazafelé.

Szudorka megköszönte, hogy körbevezették a faluban, elbúcsúzott tőlük, és visszament az istállóba, hogy Csillagnak is elmesélje mennyi érdekes dolgot mutattak neki a gyerekek.