Szudorka kalandjai - Tél a tanyán

TÉL A TANYÁN

Eljött az ősz, lehullottak a fákról a levelek, majd beköszöntött a tél. Hideg széllel, kavargó pelyhekkel megérkezett a hó is. Szudorka nagyon szerette a telet, élvezte a hóesést. Tetszett neki a fehér táj, szívesen nézte a hópihék táncát, apró lábai nyomán vidám mélyedések keletkeztek a fehér takarón. Nagyokat sétáltak Mónikával, szánkóztak, hóembert építettek, orrukat pirosra csípte a hideg. Karácsony előtt azonban enyhült az idő, elolvadt a hó, eső váltotta föl. Nyúlós, ragadós sár borított mindent, nyoma sem maradt a fehérségnek. Mónika szomorúan pislogott ki az ablakon, legörbült szájjal nézte a lehangoló szürkeséget.

- Mindjárt itt a karácsony, és nincs egy cseppnyi hó sem!

- A karácsony hó nélkül is ünnep! – biztatta Szudorka. – És addigra még a hó is megjöhet, nem kell aggódni folyton! Amit nagyon akarsz, az valóra válik!

A kismanónak megint igaza lett. Másnap reggel hatalmas hófelhők érkeztek, és sűrű pelyhekben esni kezdett a hó.

- Jaj, de jó! – ugrándozott örömében a kislány.- Mégis fehér karácsonyunk lesz!

A hó egész nap esett, nem csendesedett egy pillanatra sem! Ebédidőben Mónika bokájáig ért, uzsonna után már a térdéig, mire pedig elérkezett a vacsora ideje, egészen a combjáig süllyedt a fehérségben. A hó pedig egyre szakadt, egész éjszaka, másnap, sőt harmadnap is havazott. Apa alig győzte lapátolni, igyekeznie kellett, hogy utat nyisson az istállók felé, hiszen a baromfiudvar lakóinak, kutyáknak, cicáknak, lovaknak, teheneknek, birkáknak és disznóknak enni kellett adni a legnagyobb hidegben és hóesésben is. A hó pedig úgy esett, mintha be akarta volna pótolni az előző hetek hómentes napjait is. Anyáék nyugtalanul pillantottak egymásra, és most már Mónika is aggódni kezdett. A hó teljesen körülzárta a tanyát, az autók elakadtak, már a traktor sem bírt átjutni az akadályon. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy feltámadt a szél, és hatalmas torlaszokat, hófalakat emelt.

- Anya, mi lesz velünk, ha nem áll el a hóesés? – kérdezte Mónika. – Éhen fogunk halni mi is és az állatok is!

- Ugyan, ettől nem kell tartanod! – mosolygott anya. – Elegendő tartalék élelmiszer van a kamrában, és az állatok sem szenvednek hiányt semmiben.

A kislány megnyugodott, de másnap újabb bajjal kellett szembesülniük. Biri, az egyik bárányka kiszökött az akolból, és egy hó által eltakart gödörbe lépett. Szegényke keservesen bégetett, nem bírt ráállni a lábára, komoly fájdalmai voltak. Mónika nagyon féltette és sajnálta az állatot, de szerencsére hamarosan megérkezett a segítség. Helikopter ereszkedett az udvarra, élelmiszert, tisztítószereket, gyógyszereket hozott, és elhozta az állatorvost is, aki azonnal megvizsgálta a rémült barikát.

- Ez bizony eltört – állapította meg a doktor, majd munkához látott.

Először vizet kért egy vödörbe. Ebbe beáztatta a gipszkötést majd sorban feltette a barika lábára. Vártak, amíg a gipsz megkeményedik, aztán elengedték a báránykát, aki vidáman ugrándozni kezdett, egyáltalán nem zavarta begipszelt lába a mozgásban. Megköszönték a pilótának, a doktor bácsinak és a helikopternek a segítséget, és sokáig integettek nekik, amikor felemelkedtek a magasba. Mónika megkönnyebbülten mosolygott Szudorkára :

- Azt hiszem, az idei karácsony elég emlékezetesre sikerült!