Szudorka kalandjai - Tél a városban

A nyár hamar eltelt, beköszöntött az ősz. A nappalok egyre rövidebbek lettek, a fákról lehullottak a levelek. A költöző madarak gyűlést tartottak, hamarosan elindulnak a hosszú útra, hogy meleg tájakon vészeljék át a telet. Szudorka is gondolkodóba esett.

- Mi lesz velem, ha beköszönt a tél? Nincs meleg ruhám, nincs meleg otthonom. Megfagyok, ha jönnek a fagyok, ha leesik a hó.

- Gyere velünk! – hívták a fecskék. Ülj fel a szárnyunkra, s elrepülünk veled oda, ahol soha nincs hideg, ahol soha nem esik a hó!

- De én szeretem a hideget, és szeretem a havat is! – ingatta fejét a manó. Köszönöm a kedvességeteket, de nem szeretnék elmenni. Más megoldást kell keresnem. Először meleg ruhához kéne jutnom…

- Nekem van egy ötletem! – csicseregte izgatottan az egyik cinege.

– Ismerek egy kedves, idős nénit, aki egyedül él, egy kicsi lakásban. Az is lehet, hogy álruhás tündér, mert segít mindenkin, aki csak segítségre szorul, és egész télen ellát minket mindenféle finom falattal, szalonnabőrrel, magocskával. Látogassuk meg őt, kérdezzük meg, lakhatsz-e nála, míg kitavaszodik.

A kismanónak tetszett az ötlet, követte a cinkét a nénihez. Kicsit izgatott volt, mert eddig csak gyerekekkel beszélgetett, a felnőttek általában nem is vették őt észre, ha pedig észrevették, szégyenkezni kezdtek emiatt, és inkább úgy tettek, mintha ott sem lenne. A néni azonban egészen más volt, mint az eddig megismert felnőttek. Nem tündér, de tiszta szívű, önzetlen teremtés volt, aki szeretettel, barátságosan fogadta a manócskát.

- Gyere be, Szudorka, örülök, hogy vendégül láthatlak. Magányosan élek, igazi barátaim a madarak, az állatok, és társam, az öreg Morzsi kutya. A környékbeli gyerekek gyakran meglátogatnak, olyankor vidám lárma tölti be a lakást, ám esténként mégiscsak egyedül vagyok. Maradj nálam addig, amíg csak kedved tartja!

- Köszönöm szépen, élek a lehetőséggel. – felelte a manó.– Vándorúton vagyok, járom a világot, ismerkedem az emberekkel, segítek, ahol tudok. Köszönöm a vendéglátást, egészen tavaszig maradnék, ha eljön a kikelet, folytatom utamat.

A kismanó tehát beköltözött a nénihez, és nagyon jól összebarátkozott vele. Mesélt neki a kalandjairól, anyóka pedig – miközben meleg pulóvert, csíkos sálat kötött neki-, érdekes és izgalmas tündérmesékkel szórakoztatta. Napközben együtt sütöttek és főztek, port töröltek, mostak és vasaltak, nagyokat sétáltak az őszi avarral borított parkban, esténként pedig társasjátékot játszottak, vidám dalokat énekeltek. A tél napról napra közelebb járt már, Szudorka időnként látni vélte hókucsmás fejét, érezte jeges leheletét. Egy nap aztán leesett az első hó, beköszöntött az igazi hideg. Anyóka, Morzsi kutya és a kismanó az ablakból nézték a lustán kavargó hópelyheket és arról beszélgettek, hogy hamarosan megérkezik a Mikulás, és nemsokára eljön a fenyőillatú karácsony is.